Jelen jegyzet nem hivatalos kiadmányként a hivatalos ÉTDR ismertetők értelmezését és magának az ÉTDR használatának elsajátítását igyekszik segíteni azzal, hogy elméleti és szofverhasználati elemeket kever egy eljárás cselekményi sorrendjét követve. Nem cél, hogy a jegyzet teljes körű legyen, így a felhasználói kézikönyvben már kidolgozot cse­lekményeket itt csak meghivatkozzuk. Az engedélyezési eljáráshoz készülő dokumentáció kezeléséhez és az ÉTDR hasz­nálatához a jegyzet végén található irodalomjegyzék tanulmányozását is javasoljuk. Jelen jegyzet nem ad teljes körű felvilágosítást a jogszabályi hátérről sem és nem vállal­kozik a változó jogszabályok tükrében napi frissítésben tartani az it közzétet informá­ciókat. Az itt megfogalmazottak nem minősülnek jogértelmezésnek, állásfoglalásnak, erre hivatkozni eljárásban nem lehet. Mégis úgy gondolom, hogy sokat segíthet kollégáknak és ügyfeleknek egyaránt. Hát fogadják szeretettel.

Még ha lehet is a vonaton kerékpárt szállítani, s még ha kedvezményeket is kapunk nyári kalandozásainkhoz (családunk számára most éppen a 400 Ft-os, Balatonra szóló jegy nagy segítség), a szerelvényt valahogyan meg kell közelítenünk a drótszamárral. Ez rendszerint lépcsőzést jelent.

A MÁV-nak sokéves harcok és kilincselések után néhány éve létezik egy normális szolgáltatása. A kerékpárt nem feladott csomagként kezeli, hanem lehetővé teszi, hogy a kerékpáros együtt utazzon a kerékpárjával. A MÁV és alkalmazottai az én tapasztalatom szerint igen normálisak, megértőek és tájékozottak a téren. Ellenben az utasokkal rengeteg konfliktust szül, ha a szabályokat be akarjuk tartani.

Gyakran mondják, hogy igen-igen, jó a kerékpár, de "nekem nem alternatíva", mert "nem kohómunkás vagyok, az én munkahelyemre izadtan és mocskosan nem lehet megérkezni". Engedjenek meg ehhez egy indulatmentes és személyes tapasztalatot. Hátha valakiben gyökeret ereszt.

A neten talált ötletekből merítve fogalmaztuk meg fiammal a mi saját transformerünket. A cél olyan autó megalkotása, mely robottá tud alakulni, s azután mozogni is képes. Lehetőségeink korlátozottak, így a kartonpapír technológiánál maradtunk.

Néhány év szünet után ismét nyeregben! Búcsú a volántól, s hajtás, pajtás! Miután gyermekeimnek nem jutott Érden óvodai férőhely, hát másik városba, munkahelyem településére hordtam őket. Ez a 20 km-es ingázás az autó kizárólagosságát jelentette, így az utóbbi években sajnos leginkább autós voltam. El is kényelmesedtem, el is lustultam. Most, hogy a két gyerkőc iskolásként már élvezhetik lakóhelyünk önkormányzatának szerető gondoskodását (értsd: helyben járhatnak iskolába), én megint szólóban közlekedem. Idén nyár elején előkerült hát ismét a kerékpár.

A fél pohár víz esete: van akinek félig teli van a pohár, de van, aki félig üresnek tartja. Ezt a klasszikus hasonlatot a politikai PR kedvencei között tartjuk számon. Azt igyekeznek vele érzékeltetni, hogy nézőpont kérdése minden, s bizony mindig a hasonlatot éppen használó publicistának (firkásznak) van igaza. Nem kívánok állást foglalni, hogy egy fél pohár víz mit is jelent. De azért pár nézőpont lehetőségét még felvázolnám.

Ahogyan azt az eddigi blog-bejegyzések fotóin is látszik, a tetőszerkezet és a ferde fal úgy készült el, hogy a hőszigetelést "nem tettük bele". Mert a mi esetünkben egy újrahasznosított anyagból készült hőszigetelést használunk, mely fújt technológiával kerül beépítésre.  Hivatalos nevén cellulóz szigetelésnek nevezik és papírhulladékból készül. Az ácsszerkezetek létrehozták azokat a zárt dobozokat, melyekbe most ezt a "papírdarálékot" befújjuk.

A bontásból megmaradt, azbeszt tartalmú hullámpala megfelelő lerakásáról is gondoskodni kell. Nem könnyű feladat, ezért gondoltam, hogy egy naplóbejegyzés erejéig megosztom a tapasztalatokat az erre járókkal.

A Szövetség az Élő Tiszáért mozgalomhoz csatlakozó helyi meggymentés önálló lábakra áll. Az érdi civilek által szervezett közvetlen kereskedelmi akciósorozat megvalósítja a "Vásárolj helyi árut" lokálpatrióta és ökológiai alapelvet.

Városunkban is visszatérő probléma az, ami több európai település lakóit is nehéz helyzet elé állítja az utóbbi években: az égi áldásként érkező csapadék utakat, kerteket, lakásokat öntenek el. Mi lehet a jelenség és az ismételten jelentkező káresemények mögött? Talán a szélsőséges időjárás, esetleg a megváltozott életvitelünk? Településeink épültek át, netán a környezet alakult át?

A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. E közismert mondással indítanám útjára új lapunkat, s közben bizakodom. Bizakodom, hogy munkánkkal mi is segítünk megállítani e kölcsön felelőtlen felélését. Gyerekkorom játszóhelyei, a házak között megbúvó rétek, a mezők illata, a városi terek, a parkok jutnak eszembe, mikor épített környezeti örökségre gondolok. S fiamra nézek: mit kap ő ebből?