Összevont hasonlat

Mint alkonyatkor a dombok mögött lebukó nap,
Mint virrasztáskor hangosan ketyegő óra,
Mint pirkadat előtti utolsó mély sóhaj,
Mint mikor a göncöl szekér elhajt nyikorogva.

1996. aug. 29.

Már nem vár

Az éj csillagos takarója
Fedi már a tó sima tükrét,
Jelentéktelen pontként rója
Egy ember Isten csodás művét.

Néha-néha meg-megáll karja,
Hogy ismét fürkéssze csillagát,
Mejd ismét tovább indul lassan
A Hold ezüstös hídján.

Lebukna végre a víz alá
És nem jönne föl soha többé.
Senki se vár rá a tó partján,
Hiánya senkinek fel nem tűnnék.

1997. jan.