nyitólap
A mérnök és az Unió Nyomtatás E-mail
Hírek
2004. április 05. hétfő, 21:56
Kétséggel vegyes örömmel hallom közszolgálati televíziónk euromagazinjában a csatlakozással kapcsolatos igehirdetéssel megbízott (és adóforintokkal bőségesen ellátott) központ illetékes nagyasszonyát.
Sorolja a szakmákat, melyek művelőit és gyakorlóit az uniós tagországokban "különbözeti vizsga nélkül" ismerik el, mint munkavállalót. Örömmel, mert hogy szakmámat is hallom felsorolni. Aztán egy kissé később egy másik kommunikációs vezető arról a problémáról beszél, hogy az uniós tagországokban a főiskolai szintű képzés négy éves, nálunk meg gyakran csak három. Számomra nem hat az újdonság erejével: a magyar műszaki főiskolai diploma tehát a fabatkánál csupán azért ér majd többet, mert nálunk, kicsiny hazánkban továbbra is elismert papír lesz. Hát ez az a bizonyos kétség az örömben.

Csupán az iskolapadban töltött évek alapján mérnek minket. És ha már az időegységnél tartunk: megvizsgálták vajon az óraszámokat is? Azt már nem is merem felvetni, hogy esetleg a szakmai követelmények országonként eltérő színvonalával is bíbelődtek volna. Pedig bizony bürokráciában edzett mérnök honfitársainknak nem egyszer nagyobb elvárásoknak kell megfelelni itthon, mint a jelenlegi tagországok mérnökeinek saját hazájukban.

Szűkebb szakmámban, az építész társadalomban drasztikus változások mennek végbe. A szakmai kamara tagdíjbevételét tekintve is derékhadának számító É3-as (főiskolai végzettségű) csoportjának a léte került veszélybe. Szó szerint, hiszen január elsejétől a kategória kihalásos alapon megszűnik. A kaput becsukták, új regisztráció e tervezési jogosultsági körbe nem lehetséges. Igaz némi jogosítványi pluszt kaptak a már bentlévők, a tizenöt év elteltével kérvényezhető feljebblépés mézesmadzagja is húzva vagyon az orrunk előtt, de hát tudjuk mi, hogy két-három évente változnak a jogszabályi besorolások, meg hogy rohanó világunkban az még oly messzi van, hogy addig bármi megeshet. A gond nem is itt van. Hoztak egy döntést, karriereket irányítottak egészen más ívű pályákra. A szakmai kamara pedig ismét levizsgázott. Jelenlegi és leendő tagjainak nemhogy az érdekét nem vették számításba, de még csak nem is értesítették őket. Mint tag, én megkaptam a rendszeresített közlönyt, melyben lehozták a változtatást tartalmazó joganyagot, de a jogosultságot már megérdemlő (kellő szakmai gyakorlattal rendelkező), ám tervezői névjegyzékbe vételét valamely okból még nem kérőket nem értesítették. (Ugyan mán öcsém, ugorj félre, feléd dől a fa.)

A szigorítás (tervezői kategóriák megszüntetése) hátterében elsődlegesen két ok áll. A „sok az eszkimó, kevés a fóka” ismerősen csengő érv, bár pár éve még azzal igyekeztünk behozni a nyugati társadalmakat, hogy célként tűztük ki az ottani, hozzánk képest jóval magasabb „diplomásfő” statisztikai számarány megközelítését. A másik ok a minőségi felzárkózás: ilyen alacsonyan képzett, diplomás emberekre nem lehet tervezői munkát bízni. (A diplomás műszaki rajzoló és adatrögzítő jobban hangzik?) De a minőségi kifogás is sántít: ha a piacon jelenlévő diplomások között szelektálni kell, akkor miért az a szabályozó elv, hogy hány évet töltött az iskolapadban? A kettő között ugyanis nincs feltétlen ok-okozati összefüggés.

Már csak félve teszem hozzá: az egyenlő elbánás és versenyegyenlőség elvéhez talán szépen hozzá lehetne tenni egy uniós alapból finanszírozott, új tagállamok lefokozott munkavállalói részére indított továbbképzési programot. Hogy az egyszer már megszerzett jogosítványait az ember ne feltétlen veszítse el.

Persze nem csak a már kiművelt fővel akad szabályozni és előírni való. Utánunk még számtalan generáció igyekszik a szebb jövőbe. Számukra az egységes uniós felsőfokú képzést igyekszik megteremteni az a seregnyi szakpolitikus, akik a szemeszterenként útrakelő, nagy egyetemvárosok között vándorló hallgatók számára könnyen átváltható kreditpontokban jelölik ki az utat. E szakpolitikusok pár évvel ezelőtt tartott konferenciája kijelöli a csapásirányt: a jelenlegi és a csatlakozásra váró országok megvizsgálják annak lehetőségét, hogy miként lenne lehetséges a három éves képzés bevezetése. Szóviccel élve: a magyar felsőoktatás már feltalálta a spanyolviaszt.

Nemzeti szabványainkat, melyeket jobb helyeken egyébként is már évek óta a kölcsönkapott DIN-el helyettesítettünk, nemrég sutbavágtuk. A nyugatról, főként uniós országokból jövő tőke kényelemből és minőségelvárásból ezt elvárta, néhol megkövetelte. A Hungexpo mellett mindinkább a német szakvásárokat figyeljük. Előbb vezető cégeink, majd azok beszállítói minőségtanúsítványokban és óriásplakátokon hirdették a nemzetközi standardként kikiáltott ISO szabvány szerinti megfelelőségüket. Újabban már az önkormányzatokkal együttműködő cégektől is ezt várják. Szerződéseink mind gyakrabban márkában (újabban euróban) köttettek (köttetnek). A Know-How is a pénznemmel érkezik. Igaz, míg az elvárások és a teljesítmény már mind inkább az unióra komformizált, a munka jutalma (még?) alacsonyabb a Lajtán túlinál.

Igaz ennek ellenére jött ide már szépszámmal külhoni mérnök. A befektető gyakran hozza magával jól bevált mérnöki szolgáltató irodáját, mely számos esetben regionális fiókirodát nyit. Rossz nyelvek szerint van, hogy ezek élére büntetésből keletre helyezett, saját környezetükben nemkívánatos munkatársat helyeznek. És hányszor hallhattuk már a sirámot: itt ebben az országban minden olyan nehézkes, olyan körülményes, néha romantikusan keleti. Ilyenkor készséggel segít neki a stróman mérnök, kinek helyismeretére és szakmai jogosítványára bízvást számíthat.

Úgy érzem, mi már megfizettük az uniós csatlakozás árát. Legalább is jelentős önrésszel finanszíroztuk már előre a projektet. Talán az elején kellett volna egy népszavazás: ezt az árat kell megfizetni, igaz több kisebb részletben, de mégiscsak nagy árat, cserébe ezt kapjuk a tagsággal. Most, hogy már a kapuban állunk és a csengőgombról a hosszú csengetés után éppen leemeljük bátortalan ujjunkat, most, mikor bentről már hallani a biztonsági reteszek nehézkes nyitását, az invitáló szót, lagalább most szembe kellene nézni a jövőnkkel: mit hoz a holnap, miből élünk, mit és hol tervezünk.

Sokunkban a kezdeti eufória után egyfajta eupesszimizmus lesz úrrá. Pedig lehetőségeink óriásiak: a globalizálódó világ várhatóan leggazdagabb és egyik legnagyobb birodalmának (államszövetségének) mérnökei lehetünk. A versengés más kultúrájú és más gazdasági lehetőséggel rendelkező nációk mérnökeivel könnyen átalakulhat egy kooperatív együttműködéssé, szövetségi és erősebb szakmai érdekérvényesítő tevékenységgé.
---------
Ha az alábbi írást olvasva valakiben netán az merülne fel, hogy EU-pesszimista hangulat uralkodik a szerkesztőségben, az téved. Ha azonban az olvasó elgondolkodik azon, hogy közös Európánk lehetne-e szebb és jobb, akkor a szerző elérte célját.

Minél inkább kampányolnak, annál inkább érdekel. Nem csoda, hiszen azért kampányolnak. A dolog természeténél fogva az sem csudálni való, hogy minél inkább érdekel, annál több kérdés merül fel bennem. Ennek a tömérdek kérdésnek a megválaszolására hozták létre a pénzünkből az EUKK-ot (EU Kommunikációs Közalapítvány). Az EUKK jóvoltából tudom, hogy jobb lesz az EU-ban felnőni, hogy eddig minden ország nyert a csatlakozással, valamint hogy EU-s polgárként is ehetek mákosgubát. Az már sajnos nem derül ki, hogyha kimaradunk az unióból, valyon akkor is ehetek-e mákosgubát, de tekintettel arra, hogy laktózérzékenységem miatt egyébként sem ehetek (egy vizsgálat szerint a magyar lakosság mintegy harmada laktózérzékeny, csak esetleg nem tud róla), nem is érdekel. További konkrét kérdéseim megválaszolására azonban létrehozták a 181* telefonvonalat. Amiből a csillag nem tudom micsoda. Gondolom valami apróbetűsre utalás, de az apróbetűt az én rendszerváltás előtt hazánkba csempészett Samsung tévém nem mutatja olvashatóan, így nem is keresem. Tán csak nem azt jelenti, hogy emeltdíjas hívás ...

De hát ennél sokkal komolyabb kérdésekre keresem a választ, így gyerünk, előre, tovább!

Tortúra

Az első tárcsázás után egy bájos szőke nő igyekezett választ adni a szabványosítással kapcsolatos kérdéseimre, de a számítógépe a "szabvány" kulcsszóra élelmiszeripari témákkal válaszolt. Igyekeztem leírni a problémámat: építész vagyok, érdekelne, hogy mire számíthatok az unióban, meg aztán egy gépész szaklap csatlakozást népszerűsítő cikksorozatához is jól jönne az információ. Ebből a mondatból további kulcsszavakat tudott kiragadni az adminisztrátor, de a talált közlekedéstechnika sem felelt meg az elképzeléseimnek. Azzal búcsúztunk el, hogy meglátogatom az ajánlott honlapokat, ott biztosan választ lelek kérdéseimre.

A minisztériumok EU-s lapjainak rutinszerű átnyálazása után az EUKK honlapján kötöttem ki (www.magyarorszag.hu/eu), ahol rengeteg színben pompázva rengeteg konkrét információ helyet kapott (a közalapítvány kuratóriumi tagjai, az alapítvány célja, aktuális belpolitikai hírek ledjei) és néhány kevésbé konkrét leírás az unióról, ügyekről és fontos tudnivalók.

Megtaláltam kedvenc vesszőparipámat is, a magyar építészképzés elismertségét, de hát erről legutóbb már szóltunk.

Kezdtem arra az álláspontra jutni, hogy jobban tenném, ha személyesen keresném fel őket (vagy más központot), de sajnos címet nem találtam. Maradt megint a telefon. Egy fokkal rátermettebb hölgy készségesen kifejtette, hogy nekem annyira konkrét a kérdésem, hogy arra - más irányú képesítésük okán – nem tudnak válaszolni, de tartsam, a főnök mindjárt ....

A főnök elismételtette kérdéseimet, feljegyezte elérhetőségemet, és biztosított, hogy a témában jártas szakember fel fog keresni. Nem igéri, hogy még aznap, de hamarosan. Még ma is várom. Persze könyörögtem egy címért, egy információs központ elérhetőségéért, ahol leülhetek, és kibogarászhatom azt, ami engem érdekel, ami az én közel- és távoljövőmre oly nagy hatással lesz. De címet sem, társszervezetet sem tudott megnevezni.

Hát, ha közalapítványunk nem segít, nézzük mi van még.

Az euoldal.hu linkek fejezetében találtam a legaranyosabbat: A "Szabványok (0)" alfejezetben a zárójeles előrejelzésnek megfelelően 0 db ajánlat található. Számtalan portál és szervezet rendelkezik EU melléklettel vagy menüvel, de ezek tartalmát inkább egy bulvárlapban fejteném ki.

1. kérdéskör: magyar szabvány kontra eu

Igaz, a Magyar Szabványügyi Testület honlapján (www.mszt.hu) nincs "EU" menü, de időközben felkerült a legfrissebb, 2003. márciusi Szabványügyi Közlöny olvasható, de nem nyomtatható formában. Ebből tudtam meg azt, amit végül is mindvégig sejtettem: nem is olyan fenékig tejfel az a tejfeles bödön.

Az Új európai szabványkiadványok fejezetből az derül ki, hogy az európai szabványok nemzeti szabványként való bevezetése kötelező. Tehát első kérdésemre választ kaptam. A segítő mondat azonban itt nem ér véget, egy vesszőcske után így folytatódik: "nemzeti nyelven való bevezetésük azonban nem".

Nemrég egy integrációs tévémagazin arról számolt be, hogy egy Olaszországban túristáskodó német állampolgár megnyerte azt a pert, melyben azt kifogásolta, hogy az olasz hatóságok nem álltak szóba vele németül, holott az Itáliában kisebbségi nyelv, s mint olyan, "közigazgatási nyelv" is. A beszámoló szerint a per és annak kimenetele is ékes bizonyítéka annak, hogy a nemzeti kultúrák mily magasfokú egyenrangúságot élveznek. Erre most az derül ki, hogy ha a kondenzációs kazánokra vonatkozó kötelező szabványügyi előírás (esetleg a wc-papír perforációjának szakítószilárdsága) érdekel, akkor azt egy angol nyelvű szabványból tudhatom majd meg. Felmérték ennek fonákságát a szabványügyisek is, s egy későbbi mondattal arra ösztönöznek minket, hogy bátran nevezzük meg azokat a szabványokat, melyek magyarítása szerintünk "szükséges" lenne, s ne feledkezzünk meg az "elkészítésükhöz szükséges pénzügyi forrásokat" is megjelölni.

A fogalmazás hangneméből az esettel kapcsolatos sajnálkozást érezni, s némi magyarázatot is kapunk a történtekre: a bevezetési határidőket be kell tartani, de az idő és a pénz kevés (tízegynéhány éve készülünk a tagságra), ezért hasonlóan az unió országai szabványosító szervezeteinek gyakorlatához, nálunk is az úgynevezett "jóváhagyó közleményes" módszert alkalmazzák. Ez röviden annyit tesz, hogy a Magyar Szabványügyi Testület az európai szabványt jóváhagyó közleménnyel nyilvánítja magyar nemzeti szabvánnyá, és az európai szabvány angol nyelvű változata a magyar nemzeti szabvány. Ezek természetesen az MSZT-nél hozzáférhetőek, megvásárolhatóak.
Az MSZT az Európai Szabványügyi Bizottságnak (a CEN-nek) 2003. január 1-jétől teljes jogú tagja. Ennek azért van jelentősége, mert a felvétel időpontjától kezdve a testületen keresztül módunk van részt venni az európai műszaki bizottságok munkájában. Ők képviselik ott a magyar gazdaság érdekeit és gyakorolják a tagsággal együtt járó szavazati jogokat. Így a szabványok megalkotásának folyamatában is érvényesíteni tudjuk befolyásunkat.

Az MSZT ezen érdekképviseleti szerep betöltésének súlyát átérezve fogalmazta meg azt az általános etikai követelményrendszert, amelynek betartását a szabványosítás érdekében tevékenykedő személyektől, tisztségviselőktől, műszaki bizottsági tagoktól és a kiküldött szakértőktől vár el. Ezt a kódexet például teljes egészében olvashatjuk ...

És végül néhány adat, ha már elhangzott egy hivatkozás a gyorsaságra. Az Európai Bizottság Enterprise főigazgatóságának nyilvántartása szerint a gázkészülékekre vonatkozó szabványokat 100%-ban harmonizálták már, az építési termékeknél ez 97%, a játékok biztonságánál 88%.