nyitólap > Építésügy > fenntartHATÓSÁG - jatekszab
fenntartHATÓSÁG - jatekszab
2009. szeptember 02. szerda, 08:52
Tartalomjegyzék
fenntartHATÓSÁG
A jog, mint játékszabály
Miért van ez így?
Jogalkalmazás
Mégis, mit tehetünk?
Lábjegyzetek
Minden oldal

A jog, mint játékszabály

A joggal szemben elsőként megfogalmazott állampolgári igény talán az, hogy az együttélésünk közös játékszabályait adja meg, azaz a társadalmi (valamint gazdasági és környezeti) igényeknek feleljen meg.

Társadalmunkat az építési folyamat és a piac szempontjából elvben a fogyasztói igények irányítják. A fogyasztót a tárgyi kérdéskörben tekinthetjük vásárlónak, építtetőnek, de tulajdonosnak, mi több, választópolgárnak is. Az átlagos fogyasztó jellemzően hitelből, esetleg befektetési szándékkal „fogyaszt”. Mérlegelési szempontjai jellemzően arra terjednek ki, hogy a részleteket majd tudja-e fizetni, méltányolható-e a lakásigénye, illetve könnyen értékesíthető-e a vásárlásra vagy megépítésre kiszemelt ingatlan. Ezek után fontos a komfort, a földrajzi hely, illetve befektetői részen a maximális beépítés, a maximális és minél korábbi anyagi haszon. A hosszú távú gondolkodás azonban szinte teljesen hiányzik.

Elvben a fogyasztói igényeket kiszolgálni az építőipar hivatott. Az ő mozgatórugói azonban elsődlegesen a termelési, logisztikai igények, a haszonkulcs és a megtérülés. Az iparág zömét alkotó szereplők rövid távú és nem globális szemléletű vállalkozások. Szakképesítési és általános ismereti hiányosságokkal küzdenek, ugyanakkor leginkább az ő – játékszabályokat rögzítő – igénye érvényesülhet (értsd: lobbierő a jogalkotónál).

A jogszabályokra, mint játékszabályokra azért van szükség, mert e két szereplőt (fogyasztó és kiszolgáló) jellemző tevékenység nem egy határtalan légüres térben, hanem egy gazdasági, társadalmi és természeti/épített környezetben zajlik. E környezetnek is vannak igényei, melyet – a piacot szabályozandó – érvényre kell(ene) juttatni. De mi jó környezetünknek?

A környezet mentesítése a mi terhünktől

Mert be kell látni, hogy itt nem másról, mint önszabályozásról van szó. Épített környezetünk fogyasztása (építéskor, használatkor, karbantartáskor és megszüntetéskor) igen magas terhet ró a környezetre. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy Földünk jövőjét egyedül az épített környezet terhe is képes teljesen felemészteni. A környezeti igények éppen ezért más igényekkel is összekapcsolhatók. De nem csupán e hosszú távú szemlélet alapján.

Az utóbbi évek gázvitái is rávilágítottak arra, hogy e témakörben nyugodt szívvel társíthatjuk a nemzetgazdasági (és biztonságpolitikai) igényeket. Az energiatakarékosságról ugyan évtizedek óta beszélünk, valóban hatékonyak mégis csupán a legutóbbi időkben igyekszünk látszani. Igazi fejlődésnek tekinthető, hogy immár az alternatív energiatermelés fontosságában is egyetértés kezd kibontakozni. Ki hazánk energiafüggőségének fontosságát, ki a klímakatasztrófa megelőzésének fontosságát, ki a kisvállalkozások segítését hangsúlyozza … de látni kell, hogy végeredményben ugyanarról beszélünk.

Fontos társított szempontnak tartom – melyet a jelen gazdasági válság csak aktuálisabbá tett – épített környezetünk szociális, foglalkoztatási kérdéseit is. A túlzott iparosítás favorizálását, az élőmunkától való félelmeinket e gondolatkör mentén kellene levetkőznünk.

Ugyanakkor meg kell említenünk a hagyományos szempontokat is, úgy mint a fogyasztóvédelmi, gazdaságvédelmi, vállalkozásvédelmi, államháztartási, foglalkoztatási, stb. kérdésköröket.

A jog fogalma

Ahhoz, hogy megértsük a tárgyi kérdéskört, ahhoz feltétlenül szükséges pár államigazgatási alapfogalmat tisztázni. Ezeket – nem titkoltan – a közigazgatásban dolgozók számára kötelezően elsajátítandó alapszintű tananyag4 alapján adom közre. Utalok ezzel arra is, hogy ezt maga az állam tartja kötelező érvényű definícióknak.

A jog olyan magatartási szabályok és azokhoz kapcsolódó egyéb magatartás/előírások (elvek, célmeghatározások) összessége, melyek keletkezése állami szervekhez kötődik, általánosan kötelezőek, érvényesülését az állami szervek végső soron kényszerrel ténylegesen biztosítják.

A jogalkotás a kifejezetten jogalkotó hatáskörrel felruházott állami szerveknek, az általános és absztrakt magatartásszabályok formájában megfogalmazódó jogi normák létrehozására irányuló tevékenysége.

A joggal szemben támasztott követelmények között említjük, hogy annak általánosnak, közzétettnek, jövőbeni cselekvésre irányulónak, világosnak, ellentmondásmentesnek, lehetségest követelőnek (reálisnak), stabilitással rendelkezőnek, a szabály és a hivatalos cselekvés közt egyezést mutatónak kell lennie.

Azért tartom fontosnak ezek rögzítését e jegyzetben is, mert itt már érezni lehet, hogy valahol szorít a cipő.

Hol látjuk az igények tükrözését?

A jogszabályok hierarchikus rendszert alkotnak. Tárgyalásukat azért tartom fontosnak e helyen is, mert mind a sajtóban, mind a szakmában igen nagyfokú keveredést tapasztalni a fogalmak használatakor. (Itt most az Európai Unió közösségi jogrendszer kapcsolódási pontjainak ismertetésétől eltekintek.) Legfelső szinten az alkotmány áll. Ez alatt állnak a törvények (majd a törvényerejű rendeletek). A rendeletek ezt követően további hierarchikus sort követnek, azaz megkülönböztetjük a kormánynak, a miniszternek, valamint a települési önkormányzat képviselő-testületének (vagy közgyűlésének) rendeleteit.

Az alkotmány5 rögzíti az ún. alkotmányos jogokat. Ezek között is többfélét különböztetünk meg (kiemelve az eleddig már érintett kívánalmakhoz kapcsolódóakat):

  • alapvető jogok, pl. a tulajdonhoz való jog (13.§)),

  • szabadságjogok, pl. az élethez és emberi méltósághoz való jog (54. §), a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog (55. §), a jogorvoslathoz való jog (57. §), lakóhely szabad megválasztása (58. §) személyiségi jogok (59. §), kérelem, panasz joga (64. §) egyesülési jog (63. §), gyülekezési jog (62. §), véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága (61. §), a gondolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadság (60. §) ,a gyermek nevelésének szabad megválasztása (67. §), a tanszabadság és a tanítás szabadsága (70/G §), a tudományos és a művészeti élet szabadsága (70/G §),

  • politikai alapjogok, pl. választójog (70. §), a népszavazás kezdeményezésére irányuló jog (70. §), helyi önkormányzás joga (70. §), a közügyek gyakorlásában való részvétel joga (70. §), a közhivatal viseléséhez való jog (70. §), az egyenlőséghez való jog (70/A §), az állampolgársághoz való jog (69. §),

  • gazdasági, szociális és kulturális alapjogok, pl. a munkához való jog (70/B §), a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának joga (70/B §), a sztrájkjog (70/C §), a pihenéshez való jog (70/B §), az egészséghez való jog (70/D §), a művelődéshez való jog (70/F §), a szociális biztonsághoz való jog (70/E §).

Az Étv.6 III. fejezete az építési folyamat szabályozásáról szól, s itt rögzítették az építményekkel szemben támasztott általános követelményeket (31. §). Ezek szerint az építmény elhelyezése során biztosítani kell:

  • az építmény, továbbá a szomszédos ingatlanok és építmények rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságát,

  • az építmény közszolgálati (tűzoltó, mentő stb.) járművel történő megközelíthetőségét,

  • a környezetvédelem és a természetvédelem sajátos követelményeit és érdekeit,

  • a közhasználatú építmények esetében a mindenki számára biztonságos és akadálymentes megközelíthetőséget;

  • a rendeltetésszerű telekhasználatot,

illetve az építmények építése, bővítése, felújítása, átalakítása, helyreállítása, korszerűsítése során érvényre kell juttatni az országos építési szakmai követelményeket, különösen

  • a mechanikai ellenállás és stabilitás,

  • a tűzbiztonság,

  • a higiénia, egészség- és környezetvédelem,

  • a használati biztonság,

  • a zaj és rezgés elleni védelem,

  • az energiatakarékosság és hővédelem,

  • az életvédelem és katasztrófavédelem

követelményeit, valamint az építménynek építése, felújítása, átalakítása, bővítése, helyreállítása, korszerűsítése során biztosítani kell:

  • a rendszeres karbantartás lehetőségét,

  • hogy az építmény rendeltetésszerű használatával járó környezeti terhelés az adott helyen megengedett mértéket ne lépje túl, valamint

  • mindenki számára a közhasználatú építmények esetében a biztonságos és akadálymentes használatot,

  • a terület geológiai, hidrológiai és szeizmológiai sajátosságainak való megfelelést.

De rögzítve van az is, hogy különös figyelmet kell fordítani a táj- és településkép, a beépítési vagy az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelmére, az épített örökség védett értékeinek érvényesülésére is.

Tehát ezen a szinten akár meg is nyugodhatnánk, hiszen a legmagasabb szinteken (alkotmányban és törvényi szinten) igyekeznek a fenntarthatóság alappilléreit masszívan megalapozni. De mert az ördög a részletekben rejlik, az ún. végrehajtási szabályokat, azaz a hierarchiában ez alatt álló jogszabályokat is meg kell vizsgálnunk. És itt jön a hidegzuhany. Csak pár példát említve.

Az építőanyagok megfelelőségét garantálni hivatott jogszabály7 hirdetett célja a fogyasztóvédelem, a műszaki biztonság, illetve hangsúlyosan a garancia. Az eredmény azonban lesújtó. Tilos a vályog, a szalma, a nád, a zsúp, a bontott építőanyagok használata. Nem ilyen drámaian, de lényegét tekintve ez a végeredmény. A jogszabály ugyanis figyelmen kívül hagyja az újrahasználhatóság, a természetes eredetű, azaz megújuló ciklusú anyagok használatának igényét, s ezekkel szemben olyan gazdasági/piaci követelményeket támaszt, mely jelen társadalmi és gazdasági környezetben teljesíthetetlennek bizonyult.

A munkavállalást szabályozó és a munkáltatási szabályokat megadó joganyagok hirdetett célja a legalizálás, a fekete gazdaság fehérítése. Az eredmény – az eredeti cél el nem érése mellett – a kaláka munka tiltása, szomszédi segítség büntetése. Ennek pedig ökoszociális, illetve család- és társadalomromboló vonzata súlyos csapás a fenntarthatóságra.

A hulladékgazdálkodási szabályok8 hirdetett célja a hulladék keletkezésének megelőzése, másodlagos nyersanyagok kinyerése. Azonban családi házakat a mai napig illegális lerakókba bontanak, míg az útépítésnél másodlagos nyersanyagot (zúzott betont) szállító vállalkozókat sok tízmilliós bírságokkal sújtanak, mert nincsen „veszélyes hulladék szállítására KÜJ száma”. A legutóbbi szabálymódosításokkal ráadásul olyan jogszabályi hézag keletkezett, melynek köszönhetően a számonkérés jogszerűtlenné vált. Hiszen az építésügyi hatóságok a hulladékokkal elszámoló nyilvántartó lapot már nem kérik használatbavételkor, szakhatóságként a zöldhatóságot nem vonhatják be az eljárások gyorsítása érdekében, ugyanakkor az eljárás után elvben kötelező elszámolásnál a zöldhatóságnak nincsen eljárási jogalapja, mert az még szakhatósági eljárásra szól.

Az energiahatékonysági szabályok9 hirdetett célja az épületenergetikai hatékonyság növelése, az üvegház gázok kibocsátásának csökkentése. A jogszabály hosszú vajúdás után, vérbő viták után született meg, az eredmény mégis elkeserítő. Az csak vájt fülű áskálódásnak tűnik a jelen pillanatban, hogy a beépített és a megsemmisítéskori (lebontáskori) energiát nem vizsgálják, csupán az üzemeltetéskori éves energiamérleget. De az feltűnő, hogy még ez sem ellenőrizhető, nincsenek közműszámlás, vagy akár thermográfiai revíziók, de még az ún. „zöldkártyát” sem kérhetik a hatóságok, meg kell elégedni azzal a nyilatkozattal, hogy „van ilyenünk”. Pedig több uniós országban más szokás dívik10.

Ezek után a helyi építési szabályzatok dilemmái csak hab a tortán. Az építészeti, városképi indokok nélkül előírt utcára merőleges gerinc a kedvezőtlen tájolás miatt jelentős hatásfokcsökkenést jelenthet a tetőn elhelyezett szolárberendezéseknél, illetve a passzív napenergia-hasznosítást lehetetlenné is tehetik. Az értelmetlen közműpótló-tilalom elrendelése (értsd: a házi szennyvíztisztítók telepítésének kategorikus tiltása) nem más, mint az értékes locsolóvizek, a háznál történő vízgazdálkodás helyes irányának megakadályozása. Említhetjük a klímaberendezések homlokzaton történő elhelyezése elleni – egyéb iránt pozitív – küzdelem jegyében megfogant és több településen tapasztalt, átgondolatlan „tilos a gépészeti berendezések homlokzaton történő elhelyezése” típusú rendelkezéseket, melynek nyomán sajnos a szolártechnika is tiltott gyümölccsé vált. A túlzott beépítések, a nem oda való nagyberuházások meggondolatlan lehetővé tétele, a szabályozási tervek11 túlzó belterületbevonásai pedig már unalomig ismertek.