Minősítés, minőségellenőrzés

Piaci szereplők között roppant fontos a garanciavállalás kérdése. Fogyasztóként is fontosnak érezhetjük, hogy a boltban vásárolt termék minősége megfelelő legyen. Hogy mit nevezünk minőségnek, hogy melyek a minősítés kritériumai, arról szabványok és törvények rendelkeznek. Élelmiszeripari példával élve: ha egy üveg baracklekvárt vásárolunk, akkor a bolt polcain sorakozó termékek között válogatva egyben biztosak lehetünk: minden ott található termék a hatályos előírásoknak megfelel (a szándékos kereskedői és gyártói megtévesztéstől most tekintsünk el). Vehetünk lekvárt és dzsemmet, tartósítottat és biót, hazait és külföldit, kicsit és nagyot ... a címkén található információk és a mögötte rejlő szabályozásnak, minőségellenőrzésnek köszönhetően van támpontunk. Ha pedig ennek ellenére bizalmatlanok vagyunk, vagy más elképzelésünk van a baracklevárt illetően, akkor otthon főzhetünk magunknak olyan lekvárt, amilyet csak szeretnénk. Mindezt anélkül, hogy előzőleg engedélyt kellene kérni az Élelmiszeripari Minőségellenőrzési Intézettől. Anélkül, hogy pontosan dokumentálni kellene a befőzés műveleti fázisait. Anélkül, hogy milliós értékű vizsgálati módszereknek vetnénk alá a baracklekvárt.

És már itt meg kell állapítani, hogy az élelmiszeripari példa ellenpélda. Ugyan az építőanyagkereskedő polcain sorakozó termékekhez is adnak bizonyítványt: a bírálatunk tárgyát képező rendelet éppen erről gondoskodik. Azonban ha nem találok számomra megfelelő terméket, akkor azt nem állíthatom elő magam anélkül, hogy milliós minősítési procedúrának vetném alá magam. A rendelet szerint ugyanis forgalomba hozni (továbbforgalmazni) vagy beépíteni csak megfelelőség igazolással rendelkező, építési célra alkalmas építési terméket szabad. Továbbá építési terméket építménybe betervezni akkor szabad, ha arra jóváhagyott műszaki specifikáció van. Abban csak egyetérthetünk, hogy építési célra csak akkor alkalmas egy termék, ha az a szakszerű beépítést követően, a termék teljes tervezett élettartama alatt, rendeltetésszerű használat és előírt karbantartás mellett, az építmény – amelybe a termék beépítésre kerül – kielégíti az alapvető követelményeket. Azon követelményeket, melyekről már szóltunk. Azon követelményekről, melyek között a jogalkotás nem egyformán súlyoz.

A korábbi szabályozás adott egy kiutat: magán célra, saját magának az ember építhetett nem minősített termékből is. Ezt a „jogharmonizációs” szabályzat már nem tartalmazza. Holott, például az EU tag Hollandiában is úgy rendelkeznek: ha a tervező és/vagy a kivitelző vállalja a 10 éves garanciát, akkor az engedélyező hatóság szabad utat ad. Ez normális is, hiszen a felelősen gondolkodó és tervező építész büntetőjogi felelősséggel jár el. Nem szabad hát megfosztani attól a jogától, hogy tervezzen, hogy meghatározhassa: mikor, hol és milyen anyagot használ. Ezek a jogok természetesen (kisebb megszorításokkal) az építtetőt is megillethetnék.

A megfelelőség igazolási eljárás alapját a következő jóváhagyott műszaki specifikációk képezik:
- magyar nemzeti szabvány, ezen belül a honosított harmonizált szabvány;
- az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően az európai műszaki engedély;
- az építőipari műszaki engedély.

Csak remélni tudjuk, hogy a szabványok között egy jó ideje tapasztalható – az átlag állampolgár számára – átláthatatlan folyamatok végén lesz végre szabványa pl. a vályogépítésnek, a földépítésnek, a különféle környezetbarát építési technológiáknak. Reméljük, mert bizakodni mindig kell. Félő azonban, hogy e bizakodásban naívaknak bizonyulunk. E félelemnek alapja például az az egy aprócska momentum, hogy az átvett EU szabványok betartása kötelező, ám nemzeti nyelven történő kihirdetése nem. Azt pedig elvárni az azokat alkalmazó 30-40-50 éves szakemberektől, hogy a szabványalkotó nyelvén, azaz angolul értse a szakszavakat és megfogalmazásokat (mikor az építőiparban elterjedt nyelv a német) …

Azt bizton állíthatjuk, hogy mindig lesznek olyan technológiák és olyan anyagok, melyekről pénzügyi támogatottság hiányában nem szólnak szabványok, melyekhez tőke és tőkeérdek hiányában nem készíttetnek drága pénzen műszaki engedélyt (egy egyszerű minősítéses eljárás pár millió forintól indul, határ a csillagos ég). Még akkor sem, ha ezen témákról öles betűkkel hirdetik: szükség van arra, hogy komolyan kezeljük őket, s lám Brüsszel is elvárja tőlünk.

A minősítés egyik érdekes pontja az ötéves időtartam. Azaz: az építőipari műszaki engedély legfeljebb 5 évi érvényességi idővel adható ki. Ez a tervezőnek is kellemetlen, mert a ma tervezett ház építése gyakran húzódik ezen időtartamon túlra (az építési engedély 4+5 évre szól), így nehéz előre megjósolni, hogy mely terméket fogják a beépítés pillanatában jogszerűen forgalomban tartani.