Kerékpáros kirándulásra invitálom azokat, akik még nem próbálták. Tegyük fel, hogy egy olyan városban élünk, melynek vezetése milliókat költ a családias nagyváros önámítására, s egy városi rendezvényre mi ezt komolyan vesszük. Családunkkal egy városi rendezvényre megyünk, s onnan kerékpárral kívánunk hazajutni. Első probléma átjutni a belvárosi közlekedési káoszon. Azon a káoszon, melyet színezetétől függetlenül egyetlen városvezetés sem volt képes kezelni még soha.
A városi kerékpáros helyzetre és annak kezelésére jellemző, hogy az Érd Körbe 2008 őszi eseményén egyetlen (volt vagy jelenlegi) polgármestert, alpolgármestert, de még képviselőt sem láttam. S mint egy befolyásos, helyi vezető politikustól tudjuk, a kerékpár (és a kerékpárút építése) a gazdagok sportja. Hát mi egy ilyen "gazdag" nagycsaládos tevékenységet szeretnénk azzal gyakorolni, hogy igyekszünk hazajutni Érd belvárosából parkvárosi otthonunkba.
A fotós beszámolóhoz feltétlenül tudni kell, hogy vasárnap kora délután van és borús idő. Alig találkozni gyalogossal, autó is alig van. Vonattal, busszal sem találkoztunk. Hétköznap, a nagy dugóban és gyalogosforgalom között ne próbálják ki! Mi sem tesszük.
Utunkat a StopShop alsó szintjéről kezdjük, ahol a vásárlók között szlalomozva a VolánBusz Pályaudvar peronja felé vesszük az irányt ...
... hogy egy sötét és hugyszagos aluljárón át ...
... az egyetlen akadálymentes úton, A RÁMPA-n áthajthassunk. A rámpa a vasúti peronra vezet fel, ...
... amin azért vagyunk kénytelenek végigkerekezni, mert ...
... a mellette kínált, biztonságosabb alternatíva az elmúlt két nap időjárása után ma vállalhatatlannak bizonyul. (A kép külön megjegyzést igényel: az aszfaltot az EU-nak köszönhetően a MÁV építette, ami mellette található, az városunk évszázados önerős produktuma.)
A kerékpártároló valószínűleg azért üres, amiért az a parkolóház is üres lenne, amihez nem építenek autóutat.
Gaz, rozsdás konténerek és a hagyományosan legendás "MÁV karbantartott" területek között közeledünk a sétálóutca felé.
Itt azért állunk meg egy pillanatra, hogy megemlékezzünk azokról a tervezőkről, EU-ellenőrökről, városvezetőkről, városgazdákról, tervellenőrökről, akik azt gondolták, hogy ez a lépcső és ez a sose működő lift elláthatja egy 70 ezres város központját átszelő vasútvonal nem szintbeli gyalogos, kerékpáros, mozgáskorlátozott és babakocsis forgalmát. Meg kell állapítanunk, hogy ennél a szintbeli, sorompós kereszteződés is sokkal jobb volt. A mi pénzünkből (milliárdokból) mi nem kaptunk semmit. Szeretettel gondolunk hát a felelőtlen felelősökre.
Bár semmi köze a kerékpáros közlekedéshez, de az előző képet e mellett a hulladékgyűjtő mellett készítettem. Csak tippelem, hogy valaki megelégelte a szemetes hiányát, hát civil akcióban megoldotta a dolgot.
A sétálóutcán haladunk.
Ez az "aluljárás" már egy fokkal jobb. Bár a reggeli gyalogos csúcsban megkapnánk a magunkét a hömpölygő emberáradattól. Teljesen nyilvánvaló, hogy itt sem gondoltak a nem motorizált, de kerekeken guruló közlekedőkre.
Fel a Széchenyi térre.
A gimnázium előtt a járda szélessége egy méterre szűkül, amit tetéz a beláthatatlan kanyar is.
Nem kísérletezünk a Diósdi út viszontagságaival. Másnak sem ajánlom. Postástelep felé vesszük hát az irányt.
Némi kitérővel.
És itt véget is ér az út. Kemény párszáz méter után kézen foghatjuk a jövőt e családias nagyvárosban és elmagyarázhatjuk nekik, hogy a közhangulatot javító politikai hirdetésekre sose figyeljenek, mert kereskedelmi társaikhoz hasonlóan azok is csak hazudnak.
A hazafelé tartó út hátra lévő részét társasjátékkal, akadályversenyekkel és fogadásokkal színesíthetjük. Lehet-e a járdán kerekezni vagy egy lépcsőnél le kell szállni? Melyik szabálytalanság a kevésbé veszélyes: a járdán vagy az úttesten kerekezni?
A kérdés a tapasztaltak alapján az, hogy mit ajánl nekünk a város és annak vezetése. Mivel menjünk be az épülő-szépülő városközpontba, hivatalba, bankba, boltba ügyet intézni vagy vásárolni? Autóval nem lehet megállni a legtöbb közintézmény közelében. Autóbusz óránként jár, arra sem lehet babakocsival felszállni. Kerékpárral meg hát így. Tehát a kérdés: mit ajánl nekünk? Mit tegyünk? (Előre jelzem: a gyurcsányi "el lehet innen menni" nem jó válasz.)
És most engedtessék meg, hogy idegen tollakkal ékesítsem e bejegyzést. A filmet nem én készítettem és nem is voltam ott. De a (kerékpározni még nem tudó) kisebbik fiam és feleségem részt vett az akcióban: