nyitólap > Kompromisszum

Amikor az építész
épít hajlékot
magának.
Avagy fészekrakás
ökologikusan.
Hogy miért éppen
kompromisszum?
Mert ezzel a házzal
családom
kompromisszumot köt
  a környezettel és az
ökológiai folyamatokkal.

  E blog célja, hogy az ökoház építésének szépségeivel, gyötrelmeivel, előnyeivel, hátrányaival gyakorlati tapasztalatokon keresztül ismertessem meg az érdeklődőket.  A blog RSS csatornán is nyomon követhető, feliratkozni itt lehet rá.

Kompromisszum köttetik fogyasztásunk/igényeink és környezeti lehetőségeink között. A természet megadja nekünk azt, amit fenntarthatóan adni képes, mi pedig azzal jól gazdálkodva fordítjuk azt magunk boldogulására. Kompromisszumot két dologban nem kötünk: a maximális minőségre és a minimális környezeti terhelésre törekszünk.




 



A télikert tavasszal Nyomtatás E-mail
2013. május 01. szerda, 17:46

Tudom, tudom, elhanyagoltam a blogot. Sok, látványos dolog nem történt ugyan, de azért csak beköltöztünk és a válság mellett is lassacskán haladunk előre. Mivel azonban ma napi aktualitása van, a télikertről mutatok pár fotót. Aztán írok majd részletesebben is. Másról is.

 
Papírbrikett Nyomtatás E-mail
2010. szeptember 11. szombat, 13:24

A minap járt Érden egy budaörsi vállalkozó, aki a zeneiskola kertjében bemutatta, hogyan működik a papírbrikettáló prés - saját megfogalmazásában. A téma régóta foglalkoztat, s most a fűtési rendszerünk kidolgozásánál számos lehetőséget figyelembe akarok venni, így természetesen megnéztem.

 
Festünk, mázolunk Nyomtatás E-mail
2009. július 27. hétfő, 23:59

Elérkezett az idő, hogy a földszinten a belső és befejező munkákkal múlassam az időt. Sajnos a mennyezet felületi minősége finoman szólva is hagyott kívánni valót maga után. Én meg nem vagyok egy glettmester ...

 
Épül a B szárny is Nyomtatás E-mail
2009. július 01. szerda, 21:56

A bejárat a fürdőszobával és a gépészeti helyiséggel az eddig épített tömegtől különállóan, az épület északi oldalán, egy könnyűszerkezetes épületrészben kap helyet.

 

 
Az ablakokról Nyomtatás E-mail
2009. június 23. kedd, 13:27

Az eddigi anyagbeszerzések között kétségtelenül a legtöbb kört az ablakok kiválasztásával futottuk. Alapelvként kezeltük a jó hőszigetelőképességet és a tartósságot. Műanyag ablakot semmiképpen sem szerettünk volna, mert annak anyaga nem újrahasznosítható, s időtállóságával kapcsolatban is fenntartásaim vannak. Bár kezdetben nem ragaszkodtam hozzá, hogy alumíniummal társított fa nyílászárókat válasszunk, de idővel beláttam: a jó választás csak ez lehet.

 

 

 
Homlokzati hőszigetelés Nyomtatás E-mail
2009. június 09. kedd, 22:27

Elérkezett a homlokzati téglafalak hőszigetelésének is az ideje. Választásunk azért esett a kőzetgyapotra, mert a polisztirolhabbal szemben ez az anyag nem áll a páravándorlás útjába (ezáltal nem vizesedik a belső falfelület, mely jelenség igen általános az új építésű lakásoknál). Az igazán ideális megoldás egy ökoházban olyan anyag lenne, mely megújuló, vagy újrahasznosítható lenne. Ilyenek pl. a fagyapotlemezek, melyet legközelebb Szlovákiában gyártanak. Az ára alapállapotban nem is lenne annyira vészes, ám a gazdasági válság okozta euró-árfolyam miatt számunkra megfizethetetlenné vált.

 
Hőszigetelés újrapapírból Nyomtatás E-mail
2009. május 05. kedd, 21:19

Ahogyan azt az eddigi blog-bejegyzések fotóin is látszik, a tetőszerkezet és a ferde fal úgy készült el, hogy a hőszigetelést "nem tettük bele". Mert a mi esetünkben egy újrahasznosított anyagból készült hőszigetelést használunk, mely fújt technológiával kerül beépítésre.  Hivatalos nevén cellulóz szigetelésnek nevezik és papírhulladékból készül. Az ácsszerkezetek létrehozták azokat a zárt dobozokat, melyekbe most ezt a "papírdarálékot" befújjuk.

 
Éljen május 1., a munka ünnepe! Nyomtatás E-mail
2009. május 05. kedd, 20:02

Az idei május elsejét, a munka ünnepét jól megünnepeltük egy ötnaposra duzzasztott hosszú hétvégével. Mi is történt ezalatt?

 
Itt a tavasz! Nyomtatás E-mail
2009. április 11. szombat, 09:51

... viszzavonhatatlanul megérkezett ...

 
Tetőfedés Nyomtatás E-mail
2009. március 25. szerda, 08:40
Javult az idő. Éppen alkalmas a bádogosok fogadására. Ezt követően juthattunk el oda, hogy az ácsok a cserépfedés elhelyezésével befejezhessék munkájukat.
 
Belső ácsmunkák Nyomtatás E-mail
2009. február 05. csütörtök, 07:51

Talán furcsán hangzik: belső ácsmunkák. A tető szerkezetéből adódik, hogy a belső burkolatot is az ácsmunkákhoz soroljuk. A tetőszerkezet hosszirányú merevítését (de még a szaruzat irányú teherhordást is) szolgálja a "kidobozolás". Tehát a belső burkolat egyben teherhordó szerepet is kap.

 
Az új évben vakolási munkákkal folytatjuk Nyomtatás E-mail
2009. február 02. hétfő, 06:59

Januárban elég hideg és csapadékos idő volt, így kényszerű leállással kezdtük az évet. Ez persze nem lenne szokatlan, hiszen télen leáll pár hónapra az építőipar (legalábbis a szerkezetépítési része), de a globális felmelegedés következményeként az elmúlt években már hozzá szokhattunk a téli munkákhoz.

 
Karácsonyra fedél alatt Nyomtatás E-mail
2008. december 12. péntek, 06:39

Az év végi hajrában eljutottunk oda, hogy a téli havazást már tetővel várhatjuk. No, a cserép még nem került fel, mert az azt megelőző bádogos munkához már hideg van (minőségkövetelményi okokból +5 fok alatt nem javasolt munka a bádogos), de a fólia már véd.

 
Szigetetelés Nyomtatás E-mail
2008. december 11. csütörtök, 21:18

Az ácsmunkák elkezdésével párhuzamosan a szigetelési munkák is sorra kerültek. Elsőként a talajba kerülő szerkezetek talajnedvesség elleni szigetelése készül el.

 
Elkezdődtek az ácsmunkák Nyomtatás E-mail
2008. december 11. csütörtök, 19:51

Elérkezett az idő, hogy a kocka immár kocka formát öltsön. Ezt az ácsok fogják meglépni. Ők hozzák tető alá a házat, készítik el a déli oldalon a télikert tartóit és galériáját, illetve az északi oldalon a ferde falat.

 
Nem kell több tégla a falba Nyomtatás E-mail
2008. december 11. csütörtök, 19:17

Befejeződtek a falazási munkák. Az időjárás és az ács érkezési időpontjának szorításában rohamszakaszokban. A falakra elkészültek az utolsó koszorúszakaszok is.

 
Az emeleti falak Nyomtatás E-mail
2008. december 04. csütörtök, 22:10

Esős idők járnak errefelé, de legalább nem fagy. Ezekben a napokban a maradék falazott szerkezet is elkészül.

 
Födémépítés Nyomtatás E-mail
2008. november 22. szombat, 19:30

Mi is tudunk időzíteni! Az első téli napon kell födémet betonoznunk... Szerencsénk volt az időjárással, mert +2-3 fok volt, s bár a szél kellemetlenül fújt, a napsütés sokat tett értünk. Amint befejeztünk a munkát, elkezdett havazni. 

 
Épületgépészet II. - Mennyezetfűtés Nyomtatás E-mail
2008. november 22. szombat, 18:20

Az épület "fűtőteste" a födém lesz. A földszintet a mennyezete fűti majd, az emeletet a padlója. A rendszer előnye, hogy - bár ezt egyelőre nem tervezzük - később hűtésre is alkalmas lesz. Korunkban a felületfűtések (és felülethűtések) a kezdeti tökéletlenebb rendszerek utáni, valódi térhódításának lehetünk tanúi. A padlófűtés már régóta nem számít újdonságnak, a falfűtés is elfogadott rendszer már, de a mennyezetfűtéssel még csak most barátkozunk.

 
A földszinti falak elkészültek Nyomtatás E-mail
2008. november 14. péntek, 20:47

A földszinten befejeződtek a falazás munkálatai.

 
Bontott tégla Nyomtatás E-mail
2008. november 14. péntek, 17:18

Bár az évekkel ezelőtt megvett bontott tégla elegendő volt a ház földszinti teherhordó falainak elkészítéséhez, az emeleti falakhoz utánpótlás után kellett nézni. A neten körbenézve látható, hogy rengeteg hirdetés és forrás van.

 
Az azbeszt hullámpala útja a lerakóba Nyomtatás E-mail
2008. november 10. hétfő, 18:30

A bontásból megmaradt, azbeszt tartalmú hullámpala megfelelő lerakásáról is gondoskodni kell. Nem könnyű feladat, ezért gondoltam, hogy egy naplóbejegyzés erejéig megosztom a tapasztalatokat az erre járókkal.

 
A földszinti falak Nyomtatás E-mail
2008. november 03. hétfő, 22:01

Amikor a falak kezdenek kinőni a földből, akkor veszik észre az utca lakói is, hogy itt valami készül. Hát most észrevették ... A teherhordó falak készülnek immár, s kapok róluk elég kérdést. Hogy miért ezt és miért így. A válasz az ökológiai szemléletben leledzik ennél a munkafázisnál is.

 
Beszállító kerestetik: nyílászárók Nyomtatás E-mail
2008. november 02. vasárnap, 20:49

A most keresett nyílászárók három csoportra oszthatók: (1) egyedi igényekre készült ablakok, (2) standard méretű erkélyajtók, (3) télikert fix üvegezése. A 3 csoportra külön-külön is lehet ajánlatot adni, nem feltétlenül fogunk egyetlen beszállító mellett dönteni. A konszignációt a jelentkezőknek kérésre küldöm meg elektronikusan.

 
Készen vannak az alapok Nyomtatás E-mail
2008. október 25. szombat, 16:44

 

A hosszú hétvége előtt egy nagy hajrában végeztek a betonozási munkákkal. Így az ünnepre sikerült a technológiai szünetet időzíteni (azaz a beton kötése nem késlelteti a munkálatokat, a mesterek otthon töltik megérdemelt pihenésüket). A télikert falának zsalumunka-igénye miatt ez hajtást igényelt. (A kis képen a levegőbevezetés áttörése.)

 
Betonkezelés sötétedés után Nyomtatás E-mail
2008. október 25. szombat, 16:30

Van, hogy a beton utókezeléséhez szükséges vizet csak sötétedés után van időm kijuttatni. Ahhoz pedig be kell kapcsolni a reflektort - hogy lássak is valamit. Érdekes és egyben félelmetes árnyjáték ez, amit ez a pár fotó nem is igazán tud visszaadni.

 
Megtörtént az alapkőletétel Nyomtatás E-mail
2008. október 17. péntek, 17:25

Egy ház építésének történetében van pár nevezetes pont. Az egyik legnevezetesebb kétségtelenül az alapkő letétele. Nagy előkészületek után ez a héten megtörtént. Most éppen azt várjuk, hogy kössön az az alapkő :)

 

 
Elkezdődtek az alapozási munkák Nyomtatás E-mail
2008. október 11. szombat, 19:54

Elkezdődtek hát a szerkezetépítési munkák. A jó háznak jó alap kell. Ezt igyekszünk akkor is tartani, ha a mi esetünkben az alapok tájékán több minden is történik majd.

 
Alapozás földmunkái Nyomtatás E-mail
2008. október 02. csütörtök, 18:19

Az alapozás földmunkáinak is eljött az ideje. Az egykor hétvégi házhoz épített és egy személygépkocsira méretezett kapun pont nem fért be a munkagép. Márpedig a kerítést - mégha nem is tetszik, de legalább a célra megfelel - nem kívántam a házépítés kapcsán újra cserélni. Szerencsére a beton lábazat nem volt útba neki, s elég volt csupán ideiglenesen kivágni a fém "kapufélfát" (no, ez aztán a képzavar ...).

 
Bontás Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 30. kedd, 17:12

Végeztünk a régi ház bontásával. Nem volt túl nehéz munka, hiszen ez nem (volt) más, mint egy 32 m2-es Erdért faház. Elvben újra lehetett volna még használni (sok hasonlót bontás után értékesítenek, s a vevő új helyen ismét felállítja), ám az egyes szerkezetek elégtelen épületfizikai tulajdonságai miatt olyannyira károsodtak (penész, gomba, korhadás), hogy az újrahasznosítás másik módját választottuk.

 
Épületgépészet I. - Földbe kerültek a léghűtés vezetékei Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 24. szerda, 22:56

Ma elástuk azokat a PVC csöveket, melyek az épület természetes légkondicionálását hivatottak biztosítani. A terepszint alatt mintegy 150 cm mélyen húzódó 5 db 125-ös PVC cső 35 métert tesz meg a telek sarkától kanyarogva mielőtt belépne az épület alatt építendő kavicságyba. Mindezt csak azért, hogy nyáron"talajhűvös" levegőutánpótlásával folyamatos szellőztetést biztosítson az ablakok nyitása és elektromos légkondi használata nélkül.

 
Megköttetett Nyomtatás E-mail
2008. szeptember 09. kedd, 22:17

Hát, nehéz és hosszan tartó vajúdás után megszületett végre. Szerződtünk a BANK-kal. Ahogyan azt korábban már írtam, nem volt egyszerű menet. S ha nincs szakértő segítség, valószínűleg el is bukjuk a kört, s kezdhetjük az építési engedélyezésnél újra.

 
Augusztus végén Nyomtatás E-mail
2008. augusztus 29. péntek, 20:04

Vége a nyárnak. Ennek is. Az eredeti ütemterv szerint már állna a ház. De az az íróasztalfiókokat alig bírja elhagyni. Most éppen a BANK útvesztőiben kóborolnak a papírok. Immár két hónapja.

 

 
Megérkeztek a felvonulási konténerek Nyomtatás E-mail
2008. augusztus 16. szombat, 23:22

Bár az épület tervezésénél még figyelembe vettük, hogy a lakhatásunkat szolgáló épület helyére úgy épüljön az új ház, hogy közben benne lakunk (körbeépítéssel), ám a közben megérkezett kisbaba miatt ezt az igényt töröltük (a kivitelező nagy örömére). Ám továbbra sem tettünk le arról, hogy az építés ideje alatt folyamatosan itt lakjunk. Sajnos a környéken felhalmozott negatív tapasztalatokból kiindulva joggal vélelmezhető, hogy máskülönben sok építőanyagot kétszer kellene megvennünk.

 

 
Közművek és közműpótlók földmunkái Nyomtatás E-mail
2008. augusztus 16. szombat, 22:51

Az épület kivitelezésének megkezdése előtt a meglévő épület bontására kell felkészülni. Ehhez is előbb a közműveket kell kiváltani. Ez földmunkával jár. S ha figyelembe vesszük, hogy mindez egy olyan területen történik, ahol 40 centi mélységtől szikla van ...

 
Megérkeztek a víztartályok Nyomtatás E-mail
2008. augusztus 12. kedd, 07:58

Csatorna nincs a környéken (a város 80%-a csatornázatlan), ugyanakkor a házi szennyvíztisztítást a Helyi Építési Szabályzat tiltja. Tehát zárt szennyvíztartályt kell építeni arra az átmeneti időre, amíg mód lesz a csatornára rákötni, vagy (és ez a végső cél) házilag tisztítani a szennyvizet. Gyűjteni azonban nem csak a szennyvizet fogjuk. Az esővíz hasznosítása és a szürke szennyvíz kezelése is legalább ilyen fontos feladat.

 
A ház működése 1. Nyomtatás E-mail
2008. augusztus 03. vasárnap, 13:37
Rövid szemléltető film elsősorban a passzív napenergia-hasznosításról itt.
 
Megérkeztek az I Joist tartók Nyomtatás E-mail
2008. július 28. hétfő, 23:59

Ma megérkeztek a Finnforest I Joist tartók (finnjoist). Ezek lesznek a tetőszerkezet, a fafödémek és a télikert tartógerendái. 

 
Kitűzés Nyomtatás E-mail
2008. június 07. szombat, 21:03

Ma kitűztük a házat ...

 
Az engedélyeztetés Nyomtatás E-mail
2008. június 02. hétfő, 15:55

Számokban: 2 jegyző, 3 irodavezető, 2 ügyintéző, 3 (+1) hiánypótlás, 2 tervtanács, 1 felfüggesztés, 1 határidő-hosszabbítás. Az eljárás folyamán 109 napot az ügyintézés vett igénybe, 192 napot a hatósági kéréseknek eleget tevő igyekezet és plusz munka.

 
Az első látványtervek Nyomtatás E-mail
2008. június 02. hétfő, 12:50

Készülnek a tendertervek, tárgyalok a kivitelezőkkel. Meg kell mondjam, a megkeresett kivitelezők mintha megijedtek volna ... tán a szokatlan formától ... pedig hagyományos szerkezetekkel van dolgunk. A könnyebb érthetőség kedvéért készültek e képek.

 
Pár tömegvázlat Nyomtatás E-mail
2008. május 18. vasárnap, 19:18

... az engedélyezett terv szerinti állapotról. Hamarosan a tervezés és az engedélyezés történetét is felteszem, addig is ez a néhány kép.

 
A tervezés előtt Nyomtatás E-mail
2007. május 17. csütörtök, 18:16

1999. szeptemberében vásároltuk a telket azzal a szándékkal, hogy tavasszal építkezünk. A telken egy Erdért hétvégi faház állt. A környék elég lepukkant, de fejlődés előtt. Sokat gondolkoztunk, de belevágtunk.

 


 

Akik segítenek ebben:

 A papírhőszigetelés kivitelezője:

A fa-alu ablakok szállítója:

Az esővíz- és szennyvíztartályok szállítója:



A fatartók szállítója:



 A hitelügyintézésben és a
biztosítások terén
segítségünkre van:


Az épület energetikai ellenőrzését végezte:

Papp Tibor
energiaauditor

www.enerszam.hu
(20) 9710-326, (1) 3333-877
info@enerszam.hu


 
Az engedélyezési, a kiviteli,
a látvány- és benapozási
tervek készítésében
a Nemetschek Allplan BIM 2008 segített: