Végeztünk a régi ház bontásával. Nem volt túl nehéz munka, hiszen ez nem (volt) más, mint egy 32 m2-es Erdért faház. Elvben újra lehetett volna még használni (sok hasonlót bontás után értékesítenek, s a vevő új helyen ismét felállítja), ám az egyes szerkezetek elégtelen épületfizikai tulajdonságai miatt olyannyira károsodtak (penész, gomba, korhadás), hogy az újrahasznosítás másik módját választottuk.

A szerelvények elektrotechnikai, illetve fémhulladék-felvevőkbe kerültek, a faanyag egy része az építésnél még hasznosul, másik része energetikai hasznosításra kerül (értsd: télen kályhában fűtési céllal elég majd), a szerelt kémény új helyen kerül beépítésre, az üveghulladékot külön kezelve a lakossági szelektív hulladékgyűjtőrendszerbe juttatuk, a hőszigetelés az új épületbe beépítésre kerül majd.

A tető hullámpaláját azonban - annak rákkeltő azbeszt tartalma miatt - veszélyes hulladékként kezeljük, s a napokban a dunaújvárosi Dunaferr Ferromark lerakójába visszük. (Erről még később beszámolok.) Mintegy két évtizede tilos már ilyet beépíteni, néhány éve már csak az erre kijelölt lerakókban lehet megszabadulni tőle, bár az első időkben komoly küzdelem volt eljuttatni ilyen helyre. Ma már szerencsére más a helyzet. Érdekes, s a hazai közgondolkodást tükrözi, hogy több ajánlatot is kaptam, hogy megvennék tőlem. Hiába, az olcsó építőanyagnak akkor is van piaca, ha az az építtető egészségére bizonyítottan veszélyes. Van még mit fejlődni.

Amikor már nem az ablakon süt be a nap

A hullámpala

Újrahasznosításra váró fa szelektálva

Az üveghulladék elszállításra várva

Az utolsó elem elbontása