nyitólap > Kompromisszum > Készen vannak az alapok
Készen vannak az alapok Nyomtatás E-mail
2008. október 25. szombat, 16:44

 

A hosszú hétvége előtt egy nagy hajrában végeztek a betonozási munkákkal. Így az ünnepre sikerült a technológiai szünetet időzíteni (azaz a beton kötése nem késlelteti a munkálatokat, a mesterek otthon töltik megérdemelt pihenésüket). A télikert falának zsalumunka-igénye miatt ez hajtást igényelt. (A kis képen a levegőbevezetés áttörése.)

 

 


A zsalu bontása az alapról.


Közben én a víztartályok és a levegőt vezető csövek elásását folytatom.
Mivel ez egy olyan terület, ahol a későbbikekben
(a ház működése során, a csatornázás és a jogi szabályozás várható előrehaladtával)
további szerelvényezéseket kell tudni csinálni
(azaz a szennyvizek gyűjtését szelektálni feketére és szürkére,
lejtési irányát pedig megváltoztatni),
a munkát teljes egészében homokkal végzem,
hogy ezzel is megkönnyítsem a későbbi földmunkákat.


Fiam éppen ezért ugrat is, hogy nem is a házat építem, csak homokozom.


Ezen a helyen fogom kialakítani a levegőt szállító vezetékek mélypontját is.
A csövek egy pontba történő lejtésére azért van szükség, mert a bevezetett
meleg levegő lehűlésével annak páratartalmának kicsapódására kell számítani,
s ezt a vizet a későbbi penészesedés és gombásodás megelőzésére
a lejtéssel összegyűjtjük, ahonnan a víz kiszivattyúzható
(vagy elszikkasztható a homokágyba).

Egy későbbi fázisban:

A csövekről többet ebben a bejegyzésben írtam.

 

 


Az alaptest kizsaluzás után.
Erre érkezik egy vasalt vasbetongerenda, illetve a télikert falát lehet folytatni.


Az oldalhatáron álló pengefalat ezen a síkon szigeteljük víz ellen
- az épülettel ellentétben, melyet az alapozási síkon.


A télikert falának zsaluzata nem bonyolult,
de nem is mondható hétköznapinak.


Geometriájából adódóan a beton bedolgozása sem olyan egyszerű.
De sötétedésre végeznek vele.
A képen már látni a télikert szellőzését biztosító nyílást áthidaló gerendát is.


A talpgerendákat
- melyeket még a hét elején elkészítettek -
már ki is zsaluzták, a télikert fala a jövő hét elején szabadul meg az öntőformától.


 
 

Akik segítenek ebben:

 A papírhőszigetelés kivitelezője:

A fa-alu ablakok szállítója:

Az esővíz- és szennyvíztartályok szállítója:



A fatartók szállítója:



 A hitelügyintézésben és a
biztosítások terén
segítségünkre van:


Az épület energetikai ellenőrzését végezte:

Papp Tibor
energiaauditor

www.enerszam.hu
(20) 9710-326, (1) 3333-877
info@enerszam.hu


 
Az engedélyezési, a kiviteli,
a látvány- és benapozási
tervek készítésében
a Nemetschek Allplan BIM 2008 segített: