| Az azbeszt hullámpala útja a lerakóba |
|
| 2008. november 10. hétfő, 18:30 |
|
A bontásból megmaradt, azbeszt tartalmú hullámpala megfelelő lerakásáról is gondoskodni kell. Nem könnyű feladat, ezért gondoltam, hogy egy naplóbejegyzés erejéig megosztom a tapasztalatokat az erre járókkal.
Az elbontott Erdért faházunk fedése az egykor e típusra gyakorlatilag egyeduralkodóként jellemző azbeszt hullámpala volt. A darabos azbeszttermékek nem olyan veszélyesek, csupán a tört és morzsolódó felületek szálai okoznak veszélyforrást. Az ép táblák védőruha nélkül is bonthatók, szállíthatók. A bontás után deponáltuk a táblákat. A lerakás mikéntje azonban szervezést igényelt.
A tájékozódást a neten kezdtem. A különböző hivatali és civil szervezetek adatbázisaiban erre vonatkozó használható adatot nem leltem. A gugli az azbeszt szóra rengeteg találatot ad, ám ezek közül kevés a használható. Pár hivatkozást azonban találni. A talált cégek jellemzően rekultivációval egybekötött, szakszerű hulladéklerakással foglalkoznak. Az elektronikus levelezést nem igen szeretik, telefonon is inkább a bizonytalanság és tanácstalanság volt tapasztalható ("Marika, lehet hozzánk azbesztet hozni ? ... azt mondja a kolléganőm, hogy talán a Józsi tudja, de ő most szabadságon van") . A dunaújvárosi Dunaferr Ferromark Kft. azonban honlapján korrekt tájékoztatást ad, telefonon pedig készségesen tájékoztatnak a fontosabb tudnivalókról:
A cég honlapján található térkép hasznos segítség. A lerakó a Dunaferr területén található, ahová a belépés nem is olyan egyszerű. Én a IX. sz. kapun hajtottam be. A kapun mintegy félóra volt átjutni, mert nem tudtam az alábbiakat:
A kapunál 2 ember foglalkozott velem, s végtelenül kedvesek, segítőkészek voltak. Kaptam egy kapujegyet. A térkép alapján könnyen a cég irodaházához találtam, de ott hamar kiderült, hogy előbb a lerakóba kell menni, ami nem itt van. Az nincs rajta a térképen és nagyon bonyolult oda eljutni. Hívtak hát a lerakóból egy munkatársat (még 1 ember foglalkozott velem), aki átjött értem autóval, s őt követve jutottam el a mázsázóba, ahol megmérték az autó súlyát (újabb 1 ember), majd pedig a lerakóba gurultunk. A lerakónál is van egy iroda, ahol egy nagyon kedves hölgy (újabb 1 ember) elkészítette a veszélyes hulladékokra vonatkozó papírmunkát, s kaptam 2 db, igen sok adatot tartalmazó papírt. A lerakást fizikailag egy targonca végezte (a kedves utikalauz), s 1 újabb ember segítségét igényelte.
S mindez röpke 2,5 óra volt. A második kör így már nem fért bele a napba, azt a következő nap tettem meg. Akkor már rutinos voltam, ismertem a járást, s ennek köszönhetően 70 perc alatt végeztem is. Az egész egyébként nem volt ilyen vészes, mind a 8 ember - akinek ezzel is hozzájárultam foglalkoztatásához - nagyon kedves és segítőkész volt, s érdekes volt látni belülről egy ilyen gyárat, illetve a hozzá kapcsolódó sok érdekes műtárgyat, no és persze a rekultiváció megvalósulását. Összességében (benzinköltséggel és az utánfutó bérletével) 100.000 Ft-ba került az, hogy megszabaduljak attól, amiért fizettek volna 50.000-et. De nem bánom. Ez az egészséges környezet ára. Az épület teljes bekerülési költségéhez képest nem igazán nagy tétel. S sokunk számára természetes, hogy mindezt vállaljuk. De azt be kell látni, hogy nem általános ez a szemlélet. S innen érthető már, hogy miért van tele az erdő, a rét, a mező és az út menti árok a sok sittel, veszélyes hulladékkal.
Kapcsolódó: Az, aki szórt kék azbesztet bont védőfelszerelés nélkül, 10–40 éven belül biztosan meghal valamely azbeszt okozta betegségben. (Bautrend)
|
Az azbeszt egykor népszerű építőanyag volt. Szórt formában iparosított épületek hőszigeteléseként alkalmazták, de kötött formában számos tetőfedőanyag és idomtermék készült belőle. Ám az aszbeszt rákkeltő anyag. A felismerést lassan követte a betiltás, még lassabban követi ezen szerkezetek megsemmisítése. Támogatásra, jogszabályi ösztönzésre lenne szükség, ezzel szemben információhiány és logisztikai problémák jutnak osztályrészül annak, aki a veszélyt felmérve tevőlegesen részt kíván venni a probléma megoldásában.
Tekintettel arra, hogy bő tucatnyi vételi ajánlatot kaptam az anyagra (bizony, dacolva a rák veszélyével még ma is népszerű építőanyag, a bontott palának komoly piaca van), biztosra kívántam menni, hogy a pala valóban lerakóba kerül. Ezért személyesen, utánfutóval (két fordulóban) személyesen vittem el.
Ezután már egyedül is visszataláltam a mérleghez, ahol kaptam egy mérlegjegyet, innen pedig az irodaházba, ahol a II. emeleten kiállították a számlát (újabb 1 munkatárs és újabb papír), majd a földszinti pénztárba befizettem a lerakás díját (újabb 1 ember és újabb papír). Ezek után visszatértem a kapuhoz, ahol bemutattam a sok papír egy részét, ellenőrizték az autóm tartalmát és magamhoz vettem a laptopomat.